A szent királyra emlékeztek Nagykárolyban
Nemzeti ünnepnapunk alkalmából előadással kedveskedtek nagykárolyi amatőr színjátszók. A MIK szervezésében létrejött rendezvényt érezhetően nagy örömmel fogadták a nagykárolyiak: bő kétszázötvenen jutalmazták tapsorkánnal az előadókat a kastélyban megtartott rendezvény végén.
Nemzeti ünnepünk alkalmából, szerda kora este nagykárolyi amatőr színjátszók illő előadással kedveskedtek. Bemutatták Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájának feldolgozását. Az előadást Varga Sándor, a szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze rendezte, a szereposztás a következő volt: István - Enyedi Bálint; Koppány - Vida István; Gizella - Vitéz Júlia; Táltos - Kerekes András; Lázadó úr - Merk Imre; Pap - Kovács Péter; táncosok - Kun Rajmond és Bertalan Gergely.
A Károlyi-kastély lovagterme szolgált az előadás helyszínéül. Színültig megtelt a hajdani főúri lak hatalmas terme. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezetének alelnöke, Hágó Nándor Attila köszöntötte az egybegyűlteket. A civil társaság fontosnak érezte, hogy ne „csak" március 15-e alkalmából ünnepeljünk. Mindennek a jegyében határozták el, hogy államalapító királyunk ünnepe alkalmából színi előadással kedveskednek a nagykárolyiaknak. Helybeli színjátszók örömmel felkarolták a kezdeményezést, és Varga Sándor színész elvállalta a felkészítésüket. Üdvözölte a MIK-esek hozzáállását Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Az előadás kezdete előtt beszélt arról, hogy szerinte is fontos ezt az ünnepet is megtartani Nagykárolyban. Megemlítette azt is, hogy Szent István király végérvényesen elkötelezte népét a Nyugathoz, azonban nem alárendeltként, hanem mint önálló, független, értékteremtő része tagolódott be ebbe a kultúrkörbe.
Hágó Nándor Attila MIK-alelnök kapott ismét szót. Beszédét, történeti felvezetőjét teljes egészében közöljük:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Ünneplő Közösség,
A magam és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nevében nagy szeretettel köszöntök mindenkit államalapító királyunk Szent István ünnepén, melyet első alkalommal ünneplünk meg Nagykárolyban. Magyarként büszkék lehetünk arra, hogy nemzetünk nemcsak nagyformátumú európai uralkodócsaládot adott Európának, hanem több szentet is a katolikus egyháznak.
Nemzeti ünnepeink között augusztus 20. azon kevés napfényes eseményeink közé tartozik, amelyre alig vetődik a gyász árnyéka. Augusztus 20-nak nincs ellenpontja, mert az ünnep még áttételesen sem a kegyelettel teljes, bús emlékezést jelenti számunkra, mint január 12., augusztus 13., június 4., vagy október 23., hanem a dönteni tudás, a béketeremtés, az Európához tartozás, a megújulás, vagyis a bizakodás, a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát.
Alig 25 évvel ezelőtt nemhogy a magyar lakta területeken. de még Magyarországon sem lehetett a nagy Szentkirály ünnepét méltóságteljesen megtartani, de emléke, emlékezete fennmaradt és továbbélt, életműve társadalmunkban meggyökeresedett, azt kiirtani nem lehetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint számtalan új képzőművészeti, zenei alkotás, civil szervezetek, települések elnevezése a Szentkirályról az országban és magyarlakta területeken.
Első államalapító királyunk 975 körül született Esztergomban, pogány neve a török eredetű Vajk volt, melynek jelentése hős, más források szerint gazda. Keresztény nevét a passaui egyház védőszentjéről, István vértanútól vette. Házasságát apja, Géza nagyfejedelem dinasztikus, főképpen németbarát politikája szabta meg, így 995-ben feleségül vette Gizella bajor hercegnőt. Apja halála után, István legfontosabb célja a fejedelemmé választás volt, ami nem ment egyszerűen, hiszen az ősi szokásjog (levirátus) szerint a trón és a birtokok „örököse" Koppány volt, aki Somogy uraként a királyné várát támadta meg, hogy 'jogos' jussát, a fejedelmi trónt és vele a fejedelem özvegyét és annak családját is birtokolja. A jobban felfegyverezett - főképpen bajor zsoldosokból álló - sereg Vencelin, Pázmány és Hont vezetésével a Veszprém melletti csatában legyőzte Koppány seregét. A megtorlás nem maradt el, hogy hatalmát biztosítsa István - valószínűleg anyja, Sarolt buzdítására - Koppány testét felnégyelteti és az ország különböző részeire küldi el.
A győzelem után, István mint a kis területre kiterjedő és ingatag hatalommal bíró fejedelem legfontosabb céljának tekintete, hogy keresztény királyságot hozzon létre Európa szívében. A hatalmi harcoknak, 'pogány' lázadásoknak távolról sem volt vége, hiszen a Koppány pártján harcoló 'ősi rend' tisztelői országszerte lázadásokat szítottak, felkeléseket robbantottak ki, próbálván magukhoz ragadni a hatalmat, nem elfogadni a kereszténységét. Első királyunknak csak véres harcok, nehéz küzdelmek árán sikerült befolyását, hatalmát érvényesíteni. Fő célja az önálló egyházszervezet kialakítása és a koronázás volt, hiszen a korona a keresztény királyság jelképezte. A kedvező politikai helyzet teremtette meg a lehetőséget arra, hogy koronát kérjenek a pápától, ugyanakkor a baráti viszony Bizánccal is fennállt, így a pápa esetleges elutasításakor nyitva állt a lehetőség egy másik irányba is. A német papok magyarországi hittérítésének köszönhetően jut el Asztrik apát Rómába, ahonnan II. Szilveszter pápa koronát küld Istvánnak, mellyel 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén megkoronázzák, ezzel új állam jelent meg a keresztény Európa térképén: a Magyar Királyság. Tényleges királyi hatalmát országa felett csak az erdélyi Gyula és Ajtony legyőzés után tudta érvényesíteni.
István apja, Géza egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett, német mintára, de a magyar viszonyokhoz igazítva építi ki az állam rendszerét, melyek központjai a várak voltak, később az ezekhez tartozó szűkebb és tágabb térségek összekapcsolásából alakítja ki a vármegyéket is. Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. Megkezdte a pénzverést és kivetette az első adókat. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép.
Külpolitikájában egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag alapvetően békére törekedett a szomszédjaival. István, apjához Gézához hasonlóan, felismerte, hogy lépnünk kell, és ha meg akarunk maradni, feudális államot kell létrehozni, békésen vagy vérrel és vassal, de keresztény államként kell bekapcsolódni az európai államok sorába, mert ha nem, a X-XI. századi magyarok eltűnnek a történelem süllyesztőjében.
István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra. A Szent István halálát követő trónviszály idején a fehérvári káptalan, aki aggódott, hogy a holttestet megszentségtelenítik, kiemelte a testet a bazilika közepén álló márványszarkofágból és a bazilika alatti sírkamrába rejtette. Ekkor választották le róla a mumifikálódott jobb kezet, amit a bazilika kincstárába vittek. Innen a kincstár őre, Merkur eltulajdonította és elrejtette. 1083-ban, mikor István király szentté avatási eljárása zajlott, I. László hallott az ereklyéről, meglátogatta Merkurt bihari birtokán, ahol az ereklyét őrizte, megbocsátott neki, és itt alapította az ereklye őrzésére a szentjobbi apátságot, melyről a bihari Szentjobb település a nevét kapta.
I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. Ezután 'a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén fehér márvány szarkofágban helyezték el.' Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király. Politikailag ez István 'felemelése' volt, hiszen ezzel egy Vazul-unoka ismerte el nagyapja ellenségét.
Koronázása millenniumi évében, 2000-ben augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előtt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, s aki így ökumenikus hidat jelent.
De mit is mondanak a mai kor emberének Szent István tettei?
Mi a feladatunk nekünk kései utódoknak? Elsősorban az, hogy megőrizzük azt az örökséget, amit Szent István ránk hagyott, azt ha kell fejlesszük, esetleg javítsuk, de mindenképpen, ahogy ő is tette, adjuk tovább az elkövetkező nemzedéknek.
Legyünk nyitottak mások felé, engedjük be az újat, ahogy ő is tette, de közben ne felejtsük el, hogy magyarságunkat meg kell őriznünk, szokásainkban, hagyományainkban. Ne csak az ilyen alkalmakkor mutassuk meg, hogy a nagy szent király méltó utódai vagyunk, hanem minden nap nyilvánuljon meg magyarságtudatunk.
2005-ben Sólyom László magyar köztársasági elnök a következőket mondta: 'Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az önbecsülést, ahogy István fellépett Európában. Nem tett hűségesküt a német-római császárnak, egész életében kerülte a találkozást Ottó császárral, nehogy ez szóba jöhessen. De nem lett vazallusa Szent Péternek sem, a pápa hatalmát csakis a lelki dolgokban volt hajlandó elismerni. A császár és a pápa között olyan függetlenséget biztosított Magyarországnak, amelyre abban a korban csak Franciaország volt képes'.
Az 'Országépítő', ahogy Kós Károly nevezi nagyszerű történelmi művében, fiának Imre hercegnek intelmeket, tanácsokat hagyott, melyek érvényesek ránk is. Neki kötelessége, nekünk pedig felelőségünk ezeket ismerni, megtartani, örökül hagyni az elkövetkező nemzedékeknek.
'Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását!...'
'Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szeleltje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.'
Most pedig fogadjuk szeretettel a nagykárolyi amatőr színjátszó csoport előadásában, Varga Sándor, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György-társulata színművészének rendezésében Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájának feldolgozását."
„Csak két út van, az enyém, és a tied" - mutatott rá a darabban Koppány. A károlyi színjátszók átérezhetően mutatták be azt, hogy miket is érezhettek eleink azokban az időkben. A közönség vastapssal méltatta a produkciót. A hosszas tapsot követően nemzeti imánkat énekelte el a sokadalom. Méltóságteljes ünnepséget tartottak Nagykárolyban augusztus 20-án.
